hadszervezet Magyarországon: 1. A középkorban. Honfoglaló törzsszövetségünk hadszervezete az eurázsiai lovasnomád népekéhez hasonlított. A törzsszövetség törzsei nemzetségekre tagozódtak. A törzsszöv., a törzsek és a nemzetségek vezetői fegyveres kísérettel vették körül magukat. A kíséret hivatásos harcosainak létszáma oly nagy volt, hogy nagyrészt ők adták a fegyveres középréteget. A fegyveres kíséret tagjain kívül bizonyos esetekben vsz. mások is fegyvert fogtak: a jobbmódú szabad nemzetségtagok, esetleg a köznép részei. Jelentős a katonai segédnépek szerepe, kiket a törzsszöv. korában kabaroknak neveznek. A kabaroknál a fegyveresek száma nagyobb volt, mint a 7 m. törzsben. A haderő szervezete a tízes rendszeren alapult. A honfoglalás után a Kárpát-medencében talált szláv népelemek is a törzsszöv. harcosai közé kerültek, de ezek száma nem volt döntő. A kalandozó hadjáratokban elsősorban a m. településter. szélén elhelyezkedő törzsek-nemzetségek vettek részt. A fejed. hatalom megszilárdítása során Géza fejed. (972 e.-997) új, nehezebb fegyverzettel (kétélű karddal) fölszerelt sereget szervezett nem ker. m. harcosokból. Az áll. szervező harcok során igen fontos a ném., itáliai és varég-orosz jövevény fegyveresek szerepe, kik a korszerű nehézlovas harceljárás képviselői. Ők alkották I. István kir. (997-1038) idején a fegyveres erők színe-javát, de számszerű többségét nem. A 11-12. sz: ezek gyorsan elmagyarosodtak. A fegyveres erők más elemei e korszakban a várispánságok fegyveres csapatai, melyek egyenként 300-400 főre tehetők, a magukat önállóan fölfegyverezni képes szabad m-ok, a határvm-k nagyrészt katonai segédnépekből álló határőrei és lövői, az egyh. és világi nagybirtokosok ekkor még csekély számú vitézei. Jelentős a lovasnomád harceljárást képviselő segédnépek, a székelyek, besenyők, izmaeliták szerepe. Nem bizonyos, de vsz., hogy a várispánsági szervezethez nem tartozó fegyveresek a várispáni csapatokkal együtt vonultak hadba, kivéve a kir. saját hadcsapatát (belső kíséret, testőrség). Ennek szerepe a 13. sz: csökkent. A kir. sereg s a fölbomló várispánsági csapatok létszáma csökkent, viszont növekedett az egyh., és ennél nagyobb mértékben a világi nagybirtokosok magánhadseregeinek súlya. A segédnépek közül a 13-14. sz: a kunok és jászok a legfontosabbak, kik közvetlenül a kir. rendelkezésére álltak. Kislétszámú, de kiváló csapatokat állítottak ki a szerz. lovagr-ek. A m. fegyveres erők elsősorban nehéz-, könnyű- v. átmeneti fegyverzetű lovasok, a gyalogosok száma és jelentősége csekély. A 10-12. sz. földvárakkal ellentétben a 13. sz: kővárak épültek. A m. seregek várak ostromlására ostromgépeket használtak. A 13. sz-tól kezdve fontosak a városok s az erdélyi szászok csapatai. A 14. sz: a m. hadsereg (eltekintve a kunoktól, kiknek igen fontos a szerepe) hasonlóvá vált a Ny- és közép-eu. seregekhez. A katonák ált. hadkötelezettségi, feudális v. zsoldos alapon harcoltak. A nem rendszeresen hadakozókat v. azok egy részét fegyverbe hívó ált. fölkelés, mint a korábbi sz-okban, a 14. sz: is ritka, harcértéke igen csekély. A feudális kötelezettség alapján hadba szálló nemesi generalis exercitus harcértéke is csekély, csak védelmi harcokban használható. Egyre fontosabbá vált a bandériumoknak nevezett úri magáncsapatok szerepe, melyek jól fölszerelt familiárisokból álltak. A kir. udvarban a 13. sz-tól megszületett a kir. udvari katonák (milites aulici regis) pár száz főnyi válogatott csapata, akikből a kir. seregek vezetői kikerültek. A távoli ter-eken vívott háborúkban fontossá vált a korábban jelentéktelen, nagyrészt ném. és itáliai zsoldosok szerepe. Viszont Itáliában is harcoltak m. zsoldosok. Az ostromgépeket főként dalmaták, itáliaiak, ném-ek kezelték. Nagy Lajos (1342-82) a hadsereget katonabárók kinevezésével igyekezett erősíteni. Ezeket adományok fejében bizonyos számú zsoldoskatona fogadásával bízta meg. E br-k többnyire saját familiárisaikat állították zászlóik alá. Ezeken kívül Zsigmond ném., cseh és lengy. zsoldosokat fogadott. A zsoldos elem fejlődése a nehézlovasságot és a gyalogságot erősítette. A törökök ellen több könnyűlovasra volt szükség, s mivel a kunok feudalizálódván elvesztették tömeges katonaságukat, a székelyek pedig gyalogosokká váltak, a könnyűlovasság számának növelése céljából 1397: létrehozták a telekkatonaságot, mely évsz-okig fennállt. Ez a jobbágytelkek arányában kötelezte a földesurakat könnyűlovasok kiállítására.

A nagyrészt parasztokból álló telekkatonaság harcértéke csekély volt. Annál fontosabb fejlemény a D-i, kisebb mértékben az É-i végvárvonal kiépítése. A D-i végvárvonal 1521-ig állt fönn. Zsigmond az 1430-as években Mo. teljes védelmi rendszerének kialakításán fáradozott. Lényegesen megnőtt a nehéz- és könnyűlovasok száma. A gyalogság létszáma csak a huszita gyalogosok zsoldba fogadásával emelkedett. Alkalmazni kezdték a tűzfegyvereket. Hunyadi János korában a hadsereg elemei - a népi önkéntesek kivételével - az eddigiekkel azonosak, de szervezete megváltozott. A nemesi fölkelés (generalis exercitus) háttérbe szorult, a bárói magánhadseregek földuzzadtak, legfontosabbak a zsoldoscsapatok. A 15. sz. derekán mindezekhez járultak a kereszteseknek nevezett népi önkéntesek, kiknek szerepe 1456: volt a legfontosabb. Gyakran szerepeltek külföldi: lengy., havasalföldi segédcsapatok. Az ágyúk mellett a kézi lőfegyverek is elterjedtek. A szervezeti és technikai fejlődés következtében a hadsereg ütőképessége fokozódott. - A m. feudális hadszervezet Mátyás kir. (1458-90) idején érte el fejlődésének csúcspontját. A hadsereg legfontosabb eleme az utókor által →fekete seregnek nevezett állandó zsoldossereg volt, melynek létszáma átlagosan 20.000 lovasra és 8000 gyalogosra becsülhető. A hadsereg más elemeinek: a nemesi fölkelésnek, telekkatonaságnak, de a bárói magánhadseregeknek is, csökkent a jelentősége. A városi katonaság szerepe fontos maradt. A fegyvernemek közül a nehézlovasság létszáma és minősége továbbfejlődött, a nagy csatákat továbbra is ez döntötte el. Nagymértékben nőtt a könnyűlovasság szerepe, a délszláv eredetű huszárság a m. lovasság részévé vált. Megmaradt egyelőre az átmeneti típusú lovasság is, de a 15. sz. végén már egységes könnyűlovasságról értesülünk. A gyalogság szerepe megnőtt, de csatadöntő fegyvernemmé nem vált. Sokat fejlődött a tüzérség, fegyvernemmé szerveződött a dunai hajóhad. - Mátyás halála után állandó hadserege, hadszervezetének fő ereje tönkrement, elpusztult. A Zsigmond által megszervezett, Mátyás által továbbfejlesztett D-i, m-horvát határvédelmi rendszer egyelőre jól működött. Mo. lényegében mozgó hadsereg nélkül maradt, a hadszervezet régi elemei már nem voltak alkalmasak a török elleni harcokra. A legtöbb főúr nem állította ki bandériumát, a nemesi fölkelés, a telekkatonaság s a népfelkelés harci értéke igen csekély. A hadsereg nehezen mozgósítható, fegyelmezetlen, rosszul fölszerelt. 1521 u. a D-i végvárrendszer is fölbomlott, s Mo. nyitva állt a török hódító számára. - 2. 1525-1847. A tör. folyamatos terjeszkedése a m. honvédelmet új feladatok elé állította. Az elfoglalt várakat a tör. erős őrségekkel látta el, s állandó támadásokkal próbálta a hódítás határait egyre messzebb tolni. Ezzel szemben csak hasonló, állandóan jó karban tartott védővárvonal védekezhetett eredményesen, melynek fenntartására és őrséggel való ellátására a rendek nem voltak képesek. Már 1541: Buda eleste után a rendek a kir-ra ruházták a végvárak megszervezésének és fönntartásának a gondjait (1543:7, 1555:11. tc.). Azzal, hogy a rendek az idegenben székelő kir-t szólították föl arra, hogy esküje szerint védje meg az orsz-ot, megkezdődött a pénzügyi és hadügyi önrendelkezés elvesztése. A védővonalat a kir. mellett a nagybirtokosok szervezték meg. A végvárakban idegenek és m-ok szolgáltak; az idegen zsoldosok rendesen havonta kapták járandóságukat, míg a m-ok a régi familiáris rendszer következményeként évekre szerződtek. - Egy-egy országrész védelméről és így a várairól az udvari haditanácsnak alárendelt főkapitányok gondoskodtak. Hatáskörükbe tartozott a várak építése, e célra ingyenes közmunka elrendelése; felelősek voltak a végvári katonaság fegyelméért és a rend fönntartásáért; felső fokon igazságot szolgáltattak a katonaságnak; vezették a részleges v. ált. nemesi fölkelést. Zsoldosokból álló fegyveres erejüket a rend biztosítására, az igazságszolgáltatás végrehajtó eszköze gyanánt is fölhasználták. Ezt maguk a rendek a 16. sz: több törv-ben is kívánták. - A nehéz páncélos lovasság helyét a tör. harcmodorához alkalmazkodó könnyű fegyverzetű →huszárok foglalták el. A gyalogos fegyvernem a kir. szolgálatában álló külföldiekkel kezdődött, s fokozatosan vált m-rá (→hajdúk). -

II. Rákóczi Ferenc akart először rendes m. hadsereget szervezni. Csapatai eleinte kaszás, kapás jobbágyokból, köztük tótokból, ruténekből és ném-ekből, azután a cs. hadseregből átállt katonákból és idegen zsoldosokból álltak. Rákóczi, aki magának barokk fejed. udvart tartott, tábornoki karát mágnásokból állította össze. Ezek nagyobb része, század- és szakaszparancsnokai még kevésbé voltak kiképzett katonák. E hadsereg szervezetében több dolgot vett át a külf. hadseregektől, nyelve m. volt. Egy tucatnyi hadi szabályzatot és utasítást jelentettek meg, Hadi törvénytár c-mel az első m. katonai büntető törvénykv-et is. A kuruc hadsereg eltartására szükséges kiadásokat az orsz-os adókból és természetbeni szolgáltatásokból fedezték, de Rákóczi óriási uradalmainak jövedelmeit is nemegyszer fordította főleg udvari csapatai költségeinek fedezésére. Sokkal kevesebbet értek „mezei hadai”, seregének zöme, melyet még egyenruhával sem tudott ellátni. A kezdetben használt toborzást 1706 u. rendszeres hadikiegészítés váltotta föl. Ennek, valamint a hadsereg egyéb szükségleteinek ellátása érdekében az orsz-ot 5 kapitányságra osztotta. A hadsereg már a szatmári békekötés előtt az orsz. kimerülése és a pestisjárványok következtében fölbomlóban volt, a nagymajtényi fegyverletétellel a m. hadsereg mint önálló szervezet megszűnt. - A Rákóczival szemben álló cs. hadseregben összefüggő m. labanc-seregről nem volt szó. A 18. sz. 1. felében Ny-on már mindenütt állandó hadseregek voltak, a m. katonaság a Habsburg hadsereg egy-egy ezredében szolgált. A sp. örökösödési háborúban és III. Károly tör. háborúiban csak néhány jobban megszervezett m. lovasezred szerepelt, a többi csak kis értékű, szabad csapat volt. - A Rákóczi-szabharc után a bécsi udvari haditanács nem gondolt m. hadsereg fölállítására. Erre nemcsak az udvari körök és a kormányszékek bizalmatlansága, hanem a m. rendek álláspontja miatt sem került sor, akik adózási kiváltságukat féltették. Ennek ellenértéke a nemesi fölkelés volt. Nem akartak a jobbágyokból állandó hadsereget megszervezni, mert ragaszkodtak a nemesi fölkeléshez, bár értéktelenségét az 1602:9. tc-ben már elismerték. A nemesség inkább fönntartotta a fölkelés hasznavehetetlen intézményét, mint hogy adót fizessen. Az 1715:8. tc. megalkotását megelőző hosszas tárgyalások arról, hogy a nemesség állítson ki bandériumokat v. fizessen adót, az udvarnak legkevésbé sem rokonszenves megoldást eredményeztek. E törv. szerint a kir., ha szükségesnek látta, fegyverbe szólíthatta a nemesi fölkelést, mert a m. nemes, bármily tisztségű és méltóságú is legyen, az orsz. védelmére katonáskodni tartozik. S minthogy a fölkeléssel az orsz-ot kellőképpen megvédeni nem lehet, hanem minden eshetőségre m-okból és idegenekből álló rendes hadsereget kell tartani, ami zsold nélkül, az viszont adózás nélkül nem lehetséges, azért az erre szükséges adókat az ogy-en megszavazzák. Ha az ellenség betörne az orsz-ba és nem volna idő ogy. összehívására, hozzájárulnak a rendek ahhoz is, hogy a kir., a főpapok és bárók, a vm-k és városok követeinek minél nagyobb számban való összehívásával szavaztassa meg a szükséges contributiót. Ezzel a →nádor elnöklete alatt a 17. sz. végén megkezdett és adómegszavazás végett összehívott concursusok törv-es megerősítést nyertek, és a köv. évtizedekben gyakran alkalmazták őket. Az állandó hadsereg (melynek költségeit csak kisebb részben fedezték a hadi adóból, a többit az uralkodó gondjaira bízva) a kir. hadserege lett. A rendek maguk „Őfelsége hadseregének” mondták. Az uralkodó többi orsz-aiból eredő jövedelmeiből természetesen nem tartott fönn m. hadsereget. A hadsereg cs-kir. hadsereggé vált, melyben kis számban voltak ugyan m. hajdú- és huszárezredek is, de a tisztikar révén németesítő hatás alatt. Mária Terézia (ur. 1740-80) idején emelkedett a m. ezredek száma a hadseregnek mintegy 30%-ára. -

A nemesi fölkelés Mária Terézia alatt játszott némi szerepet, de fegyverbehívása nehezen ment. A fölkelt nemesség m. hadtesteket alkotott m. tábornokok alatt, de sem a kirnő idejében, sem később nem volt sorkatonasággal szemben használható. Tisztikara katonailag kiképzetlen nemesekből került ki, és a gyakorlatlan, rosszul fölfegyverzett csapatok rendes harcra nem voltak alkalmasak. Lazán fegyelmezett egységeik nehezebb harcokban szétfutottak. E korszakban a hadviselés már begyakorolt, szakképzett katonaságot és még képzettebb tisztikart kívánt, mellyel a fölkelő ezredek nem rendelkeztek. - A napóleoni háborúk idejében is ragaszkodtak a rendek ahhoz, hogy a fölkelésen kívül hadi teherrel nem tartoznak, s csak 1807: ajánlották föl ingatlanaik jövedelmének 1/3-át. A fölkelést 1797-1809: József nádor vezérlete alatt több ízben szólították fegyverbe, de megfelelően nem képezték ki a hadsereget, mely a m. nemes ősi privilégiuma szerint az orsz. határain túl nem volt fölhasználható. - Mo. lakosságának számához mérten kevesebb katonát állított ki, mint az osztrák tart-ok. A m. sorezredek kiegészítése névleg szabad jelentkezés alapján történt, a valóságban, mivel a hadi szolgálatot élethossziglan kellett teljesíteni, az újoncokat toborzás útján, „kötéllel fogták”, kényszerítették a hadseregbe. A vm-k így elsősorban a bűnözőktől és az izgágáktól iparkodtak megszabadulni. A birtokos nemeseknek érdeke volt, hogy minél kevesebb jobbágyot veszítsenek a katonai szolg. révén. Ezért nem is óhajtották, hogy a katonai szolg. csak 8-10 évig tartson. Arról a 19. sz: sem akartak hallani, hogy ők szolgáljanak a sorezredekben. 1802: ki is mondták, hogy csak azokat lehet katonaságra kötelezni, „akik adó alá vétethetnek”. B.A.

1. Hadtört. Közl. 1888. (Pauler Gyula: Néhány szó hadi viszonyainkról a 11-13. sz-ban) - Tóth Zoltán: Mátyás kir. idegen zsoldosserege. Bp., 1925. - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. Uo., 1951. - Mo. hadtört. I. - Kristó 1986. - Uő 1987. - 2. Eckhart 1946:288.